Kisebbségkutatás

A szerb etnikai tér változásai a XX. században a mai Magyarország területén

Bottlik Zsolt

A Balkán szívében élő szerbek történelme az utóbbi három évszázadban meglehetősen viharos, háborúkkal terhes volt. Ez etnikai térszerkezetük látványos változásaiban is megmutatkozott. Etnikai törzsterületük nagyjából a Duna vonalától délre a Balkán-félszigeten található. A török előrenyomulása következtében a szerbség frontvonalba került, és az általuk lakott térségek súlypontjának főleg észak és nyugat felé való elmozdulása következett be, amely folyamat a XVIII. századig tartott. Ennek során kerültek nagy számban a történeti Magyarország, illetve Horvátország déli területeire, ahol különleges jogállást élvezve az ún. katonai határőrvidékek lakóivá váltak. Mindeközben fokozatos elvándorlásuk miatti térvesztésük figyelhető meg Koszovo, Metohija, illetve a későbbi Sandžak területén.


tanulmány letöltése pdf formátumban

http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/index.php?lap=41


Kapcsolódó anyagok

A. Gergely András: Nemzeti vagy etnokulturális kisebbség?
Tóth Ágnes - Vékás János: Nemzeti és etnikai kisebbségek Magyarországon (a 2001. évi népszámlási adatok rövid összefoglalása)
Publikon-line: A magyarországi horvátok

Országismertetők

Magyarország

<<< Vissza a tanulmányokhoz
Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Süle Edit
Logisztika az idő fogságában
Ára: 2400 Ft

A történelem folyamán az embereket mindig is foglalkoztatta az idő. Bár hétköznapi fogalomnak tűnik, mélységeit máig sem sikerült teljes egészében feltárni. Modern világunkban az idő újfajta szerephez jut, mivel gazdasági és társadalmi rendszereink egyre érzékenyebbé válnak rá.

A szerző széleskörű magyar és nemzetközi szakirodalmi áttekintéssel ...

Mohay Ágoston
A nemzetközi jog érvényesülése az uniós jogban
172 oldal
Ára: 2990 Ft

Az uniós jogrend, mint sui generis, szupranacionális közjog sajátos viszonyban van nemcsak a tagállami jogrendszerekkel, hanem a nemzetközi joggal is – ...

Szilágyi István
Geopolitika
254 oldal
Ára: 2000 Ft

Az elmúlt évtizedekben a közéletben és a közbeszédben, a politikai elemzők és a politikusok, a gazdasági szakértők és a közgazdászok,az újságírók és a hírmagyarázók,a geográfusok és a történészek, a társadalomtudósok és a természettudományok képviselői körében a mindennapos érintkezés során divatossá vált a geopolitika szó használata.
A százé...