Könyveink


KOSÁR

db

106 oldal
Ára: 2000 Ft

GREKSZA VERONIKA - MOHAY ÁGOSTON

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁBA

Az Európai Unió jogáról számos nagy lélegzetvételű monográfia és többszerzős mű született, melyek elsősorban a jogász alapképzés és a témával mélyebben foglalkozó szakemberek számára készültek. Számos olyan, egyéb felsőoktatási képzésben résztvevő hallgató létezik – a téma iránt érdeklődő laikusokról nem is beszélve –, aki számára az Európai Unió jog- és intézményrendszerének alapfokú ismerete szükséges, ugyanakkor elegendő is. A jogi asszisztensek vagy az igazságügyi igazgatással foglalkozó szakemberek számára munkájuk során az uniós jog alapfokú ismerete nélkülözhetetlen, nem szükséges azonban ugyanolyan szinten megismerniük a tananyagot, mint a joghallgatóknak.

A „Bevezetés az Európai Unió jogába”című mű szerzői egy olyan tankönyv közreadására vállalkoztak, amely kifejezetten e célcsoport számára tartalmazza az Európai Unió jogának alapismereteit, bevezetésszerűen, mégis átfogó jelleggel és hitelesen. Meggyőződésem, hogy az uniós jog alapszintű elsajátításának hasznos és hiánypótló segédeszköze lehet Greksza Veronika és Mohay Ágoston műve.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Fülöp T. Mariann
A kétszínű Marokkó
280 oldal
Ára: 2900 Ft

„Szerelem volt első látásra. De idővel rájöttem, Marokkó kétszínű. Sokat hazudott nekem. Szinte minden nap becsapott. És volt, hogy meglepett. Pont ezért szerettem. Volt, hogy a fellegekbe repített, volt, hogy a mélybe taszított ez a rejtélyes, kiismerhetetlen, hallatlanul csábító és szeszélyes szerető. Imádni- és gyűlölnivaló egyszerre.”

Marokkóba...

Tarrósy István - Glied Viktor - Vörös Zoltán (szerk.)
Migráció a 21. században
396 oldal
Ára: 3900 Ft

Napjainkban a migráció okozta társadalmi, gazdasági és politikai hatások kezelése jelenti az egyik legnagyobb kihívást az államok számára, legyen szó aggasztó mértékű el- és kivándorlásról, vagy a migránsokat befogadó országban időről-időre fellobbanó, együt...

Gantner Ádám
A szobapincér
224 oldal
Ára: 2790 Ft

 A modernkori nyugati úri osztály és a hazai cselédség metszéspontja  – áhított luxusba csomagolva – Budapesten, egy feddhetetlen hírű, ötcsillagos szállodában. Napjaink Magyarországának lényegében ismeretlen munkahelyi szegletébe kapunk meghívást egy kőkemény kelet-európai történettel, a rendszerváltás veszteseiről. A regényben csak a nevek fiktívek,...