A nagyvárosok komplex kihívások előtt állnak, hiszen az Európai Unió elismerte, miszerint a városok egyrészt a gazdasági fejlődés motorjai, másrészt át kell venniük a területi kohézióért viselt felelősséget. A város és vonzáskörzete közigazgatási szempontból fragmentált térség, s a megannyi autoritás érdekei mentén sokszorosan szabdalt és konfliktusokkal terhelt tér egysége az együttműködés segítségével hozható létre, kedvező esetben hosszú távon, más esetben átmeneti jelleggel. Az új évezredben a kooperáció varázsszóvá lett, a társadalomirányítás új metódusává vált. A városok hálózatokat alkotnak azért, hogy helyt tudjanak állni az európai városversenyben.
A nagyvárosi térségek egyszerre jelentenek nagy népességkoncentrációt és értelmeződnek gazdasági telephelyként, ugyanis a globális gazdaság égisze alatt az adminisztratív határok fellazulnak, s a közszféra szereplői elveszítik egyeduralkodó pozíciójukat a közpolitika formálásában. Miután erőforrásaik elégtelenek, szükségképpen új típusú kérdésként merül fel a versenyképes várostérség kormányzási képességének megteremtése a gazdasági és a nem kormányzati szféra erőforrásainak bevonása útján.
A kötet az agglomerációk intézményesítésének problematikáját tárgyalja, s több nézőpontból keresi a választ. A szervezeti-szabályozási aspektus mellett egységes gazdasági, tervezési, sőt közös fejlesztési térként értelmezi a nagyvárosi térségeket. Mindezt nemcsak elméleti síkon tárja az Olvasó elé, hanem a győri, miskolci és a pécsi nagyvárosi térségeinkről készített pillanatfelvételen keresztül latolgatja az együttműködés készsége és képessége, sőt az ún. fejlesztési koalíciók létrejöttének esélyeit.