Könyveink


KOSÁR

db

192 oldal
Ára: 490 Ft

PÓCZIK SZILVESZTER

AZ ISZLÁM FORRADALOM

Az iszlám, illetve arab társadalmak hősies erőfeszítéseit nem lehet részvét nélkül szemlélni, de részrehajlás nélkül kell vizsgálni. A kötet első tanulmányában az iszlám társadalmakban megjelenő politikai radikalizmus nemzetközi politikai valamint belső társadalmi okainak felvázolására tettem kísérletet, miközben felmutattam a nagyhatalmi politikák felelősségét, illetve felelőtlenségét, valamint a globalizáció folyamatainak nem-szándékolt következményeit, beleértve a migrációs és interkulturális feszültségek pszichológiai hatásait is.

A második tanulmányban a mai radikális politikai iszlám eszmetörténetével foglalkozva egységes logikai rendbe igyekeztem szervezni annak előzményeit és mai tendenciáit.

A kötetben szereplő harmadik dolgozat az iszlám radikalizmus két kortársi gondolkodójával és első jelentős társadalmi szervezetének kibontakozásával foglalkozik, a negyedik munka pedig arra vállalkozik, hogy a terrorizmus fázisát maguk mögött hagyó és az aszimmetrikus háború stádiumába átlépni képes érett fegyveres harci szervezetek tevékenységének háttere előtt ezek eszmei alapozását valamint fejlődési trendjeit mutassa be.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Grünhut Zoltán - Vörös Zoltán
Az átalakuló világrend küszöbén
300 oldal
Ára: 2500 Ft

Henry Kissinger a nagysikerű Diplomácia című monográfiájában azt írta: "Minden évszázadban színre lép egy ország, amely szinte bizonyos természeti törvényszerűségként mind hatalmánál fogva, mind pedig szellemi és erkölcsi indíttatásból saját értékrendjének képére formálja át a nemzetközi rendszer egészét". Az amerikai stratéga úgy véli, a 17. században F...

Tarrósy István - Glied Viktor - Keserű Dávid (szerk.)
Új népvánorlás - Migráció a 21. században Afrika és Európa között
294 oldal
Ára: 590 Ft

A 21. század egyik legnagyobb globális kihívása a migráció, a tömeges vándorlás. Ez nem meglepő, hiszen napjainkban 230 millió ember „járja az utakat” vagy hagyja el otthonát egy jobb élet reményében.
Az Afrikából induló migrációs hullámok elsődleges állomása Európa. Egységes európai bevándorlási politikáról még nem beszélhetünk, a tagállamok ...

Turóczi Ildikó
Boszorkányok, sámánok, varázslók
208 oldal
Ára: 2300 Ft

 Hogy mit jelent egy álom, hogyan lép a vágy a megvalósítás útjára, talán soha nem tudom meg, ha el nem indulok Kamerunba. De megtettem, és Esuföld törzsi királyságában találtam magam, ahol:

- lehet a bőröd színe bármilyen, ha egy másik kontinensről érkezel, akkor fehér ember a neved,
- Godwin még nem tudja, hogy mi a birtoklevél haszna...