Könyveink


KOSÁR

db

250 oldal
Ára: 2690 Ft

BIEDERMANN ZSUZSÁNNA

GENOCÍDIUM ÉS DESTABILIZÁCIÓ AZ AFRIKAI NAGY TAVAK RÉGIÓBAN

 Amikor a ,,genocídium" szót halljuk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy népirtás csak távoli helyeken fordulhat elő. Ilyenkor elfelejtjük, hogy a népirtás gyökerei, az előítéletek és a gyűlölködés, minden társadalomban jelen vannak.

 
Ez a könyv az afrikai Nagy Tavak régió három országában (Burundi, Ruanda, Kongói Demokratikus Köztársaság) lezajlott népirtások és tömeges emberi jogi jogsértések részletes elemzésére vállalkozik. Összefüggéseket tár fel a tárgyalt esetek között, rámutatva a népirtások regionális és globális biztonsági kockázataira, valamint gazdasági okaira és következményeire.
 
A könyvben tárgyalt esetek is rávilágítanak arra, hogy a genocídium nem spontán folyamat. Gondos szervezést igényel, éppen ezért vannak előjelei. Az első fenyegetések felbukkanásától a népirtás megvalósulásáig eltelt idő elegendő lehet a közbelépéshez.
 
Az afrikai Nagy Tavak régióban a nemzetközi közösségnek nem sikerült a megelőzés, ennek okait is körbejárja a kötet, amely reményeink szerint közelebb hozza a magyar olvasóhoz ezt a rejtélyes és napjainkban dinamikusan fejlődő földrészt.

<<< Vissza a könyvekhez

Újdonság
Kosár
A kosár 0 terméket tartalmaz.
Kiemelt ajánlataink
Süle Edit
Logisztika az idő fogságában
Ára: 2400 Ft

A történelem folyamán az embereket mindig is foglalkoztatta az idő. Bár hétköznapi fogalomnak tűnik, mélységeit máig sem sikerült teljes egészében feltárni. Modern világunkban az idő újfajta szerephez jut, mivel gazdasági és társadalmi rendszereink egyre érzékenyebbé válnak rá.

A szerző széleskörű magyar és nemzetközi szakirodalmi áttekintéssel ...

Glied Viktor
A halványtól a mélyzöldig - A globális környezetvédelmi mozgalom negyed százada
198 oldal
Ára: 2200 Ft

A globális ökológiai problémák és a klímaváltozás következményei mára mindenki számára érzékelhetővé váltak. Immáron több mint negyven éve feltűnt egy új, sokszínű társadalmi mozgalom, amely több-kevesebb sikerrel veszi fel a küzdelmet a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan gazdasági folyamatok, valamint az azokat mozgató szereplők ellen. 

...

Szabó Gábor
Modern politikai eszmék, ideológiák
66 oldal
Ára: 1000 Ft

A közszférában hivatásukat majdan gyakorlók óhatatlanul találkoznak az államhatalom céljaival, a politikai, társadalmi és gazdasági konfliktusokra adott válaszaival. Minden ilyen célkitűzés és szándék akarva-akaratlanul a politikai eszmék világába visz bennünket. Éppen ezért látszik fontosnak, hogy a hallgatók a napjainkban gyakran tapasztalható eszmei kavalkádban k...